A mozgás - a legalapvetőbb életjelenségeink egyike

Lépjünk egy kicsit vissza az időben, és nézzük meg vadászó-gyűjtögető őseinket! 

Milyen is volt az élete az ősembernek, illetve sok esetben milyen még ma is néhány természeti népnek? 

Nagyon leegyszerűsítve azt mondhatjuk, napjaik nagy részét két dolog határozta meg, egyrészről a saját élelmük megszerzése, másrészről pedig annak elkerülése, hogy ők maguk is élelemmé váljanak. E két cél elérése érdekében az ébrenléti idejüknek jelentős részét aktív és változatos mozgással töltötték, hiszen üldözték a vadat, másztak a fára a gyümölcsért, kúszva igyekeztek észrevétlen maradni, vagy épp elrejtőzni az őket prédának tekintő vadállat elől. 

Hogy a szervezet hogyan adaptálódott ehhez a terheléshez? 

Az izomzatnak rendkívül gyorsan kellett készenléti helyzetbe kerülnie, és kitartóan dolgoznia anélkül, hogy elfáradt volna. Ehhez bizony rengeteg energiára volt szüksége, melyet bonyolult idegrendszeri- és hormonális változások biztosítottak.

Gyorsult a szívverés, nőtt a vérnyomás azért, hogy több vér, ezáltal több energia jusson az izmokhoz. Szintén nőtt az izmok tónusa. Ezzel párhuzamosan ideiglenesen csökkennek vagy leállnak a vészhelyzetben felesleges, ugyanakkor rendkívül energiaigényes folyamatok (pl. az emésztés). Mindezekért a szimpatikus idegrendszer aktiválódása felelős, a szimpatikus hatás ingerli a mellékvesék velőállományát, amely adrenalint és noradrenalint választ ki a véráramba, és e két hormon hozza létre a fentebb felsorolt reakciókat. 

Igen kedves olvasóm! Ha ezek a gondolatok a biológia tanulmányokból halványan elősejlő stressz reakcióra emlékeztetnek jó helyen jársz! 

Miután az izgalom elmúlt (azaz az egyén elejtette a vadat és/vagy elmenekült az őt üldöző tigris elől), a szervezetnek ki kellett pihennie a fáradalmakat annak érdekében, hogy szükség esetén képes legyen újra akcióba lépni, méghozzá a lehető legrövidebb idő alatt. Az izmoknak tehát rendkívül gyorsan kellett regenerálódniuk, a regenerálódás első és egyben legfontosabb lépése pedig az, hogy el kellett lazulniuk. 

A veszély elmúltával tehát azonnal aktiválódott a paraszimpatikus ("nyugtató") idegrendszer, acetilkolin választódott ki, és ennek hatására az izmok tónusa jelentősen csökkent. Az izmok tehát a mozgás befejeztével azonnal "megpihentek". 

Nos nézzük mi a helyzet napjainkban, mikor az élelem bevásárlóközpontok polcain, jó esetben termelői piacokon "terem"; és a természet legfőbb csúcsragadozójává az ember vált!

Korunk emberének mindennapjait a fentiek alapján a nyugalom és a kiszámíthatóság kellene, hogy meghatározza, de mint azt sajnos mindannyian tapasztalhatjuk ez nagyon nincsen így. 

Pusztán annyi történt, hogy a klasszikus stresszorok természete megváltozott, és ma már nem a mindennapi táplálék és életben maradás érdekében kerülünk stresszes helyzetbe, hanem szinte állandósult stressz közepette éljük mindennapjainkat...

Aggódunk a megélhetés, a munka, a család, az egészség stb. miatt konfrontálódunk a munkahelyen, a közlekedésben, a gyerek iskolájában, vitatkozunk a házastárssal, szülővel, gyerekkel, kollégával, főnökkel, néha magunkkal is!  

Mindeközben az idegrendszerünk nem tesz / nem tud különbséget tenni aközött, hogy a tigris elől kell elfutnunk, vagy a gyerekkel / házastárssal / főnökkel / kollégával / közértes nénivel vitatkozunk. 

Pontosan ugyanúgy reagál minden stresszhelyzetre: reflexes (tehát nem akaratlagos) izomfeszességgel. Akkor is, ha el kell futnunk, és akkor is, ha a futás nem segít, tehát ülve maradunk. 

Ha a stressz krónikussá válik, az izomfeszesség is állandósul. Ilyenkor dörzsölgetjük  a nyakunkat, vállunkat csodálkozva, mitől olyan feszesek és fájdalmasak reggeltől-estig. 

A magyarázat rendkívül egyszerű: a stressz miatt az idegrendszer által REFLEXESEN befeszített izmokat AKARATTAL szinte lehetetlen ellazítani, ezt csak az idegrendszer képes megtenni akkor, ha úgy ítéli, elmúlt a veszélyhelyzet. 

A stresszre adott válasz rövid távon fiziológiás protektív (tehát segítő) mechanizmus, ám hosszú távon, állandósulva bizony durván káros az egészségre. A tartósan feszes izmok anyagcseréje (tápanyagellátása és a salakanyagok elvezetése) akadályozottá válik. Tápanyag hiányában az izom sorvadni kezd, a felhalmozódó salakanyagok pedig nyomást gyakorolnak a környező szövetekre, ami bizony fájdalmat okoz.

Mi tehát a megoldás? - Úgy bizony, a MOZGÁS!

Ahogy az agyunk nem tesz különbséget aközött, hogy a tigris vagy a főnök miatt stresszelünk, és mindkettőre azonnali izomtónus növekedéssel válaszol, úgy aközött sem tesz különbséget, hogy a mozgás valóban megment-e a veszélytől (elfutottunk-e a tigris elől), vagy valójában semmi köze sincs hozzá (a főnök sajnos akkor is "hülye marad", ha a futógépen tepersz egy órát). Bármi is legyen a stresszor, tigris vagy főnök, az agy úgy értelmezi a mozgásimpulzust, hogy sikeresen elfutottál a veszélyhelyzet elől, tehát itt az ideje megpihenni, azaz ellazítani az izmokat. Vagyis acetilkolin termelésbe kezd, és a mozgás/edzés végén az izmok egy szempillantás alatt maguktól ellazulnak. Igen, azok az izmok is, amelyek egyébként krónikusan feszesek, és amiket akarattal nem tudunk ellazítani😊.

Ezek után talán már nem szorul hosszas magyarázásra, miért KELL minden áldott nap mozognunk!

A mozgás egyedülálló, természetes- és mellékhatásmentes módszer, amely képes csökkenteni a stresszt és az izomfeszességeket, miközben  erőssé és ellenállóvá teszi testünket, segít fenntartani az egészséget és a jó közérzetet, és hozzájárulhat a krónikus betegségek elkerüléséhez. 

Ne hagyjuk ki a mozgást az életünkből! Az aktív életmód a természetes örökségünk része, és segít abban, hogy egészségesek és energikusak maradjunk. 🌿🏃‍♂️💪

Felhasznált irodalom:

VAJON MI A MAGYARÁZAT ARRA, HOGY A MOZGÁS SZÁMÍT A LEGHATÉKONYABB IZOM- (PONTOSABBAN MYOFASCIA) LAZÍTÓ TECHNIKÁNAK? - Feövenyessy Krisztina